Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 13 találat lapozás: 1-13

Intézménymutató: Minisztertanács (Budapest)

1990. január 28.

Jan. 28-án a román történelmi pártok /Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt/ hívei tüntettek Bukarestben kommunistaellenes és frontellenes jelszavakkal, követelték a Nemzeti Megmentési Front lemondását, egyetemista csoport csatlakozott hozzájuk. A minisztertanács épülete előtt tankok álltak. Később megjelentek a front mellett tüntető tömegek, és elsodorták a történelmi pártok tüntetőit. A téren megjelent és rövid beszédet mondott Iliescu és Petre Roman, az emberek megtapsolták őket. /Román Győző: Egy csoport nem nép. Elsodorta a felháborodott tömeg a történelmi pártok embereit. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./

1990. február 11.

Febr. 11-én az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága tagjai megtekintették Bukarestben a szövetség székházául kijelölt épületet, majd meghallgatták Tőkés Lászlót, aki magyarországi körútját megszakítva érkezett Bukarestbe és beszámolt tárgyalásairól. Körútjával a román-magyar közeledés ügyét akarja szolgálni. Tárgyalt a kormány tagjaival, az egyházak vezetőivel. Találkozott többek között Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnökkel, Németh Miklós miniszterelnökkel, Pozsgay Imre államminiszterrel, Tabajdi Csabával, a Minisztertanács mellett működő nemzetiségi kollégium miniszteri rangú vezetőjével, Pasaki László prímással, Casaroli bíborossal, a Vatikán külügyeinek vezetőjével, akit tájékoztatott a Romániai Magyar Keresztények Szövetségének megalakulásáról, Tőkés László beszámolt a moldvai csángók sorsáról. Tőkés László James Bakerrel, az Egyesült Államok külügyminiszterével pedig Bukarestben tárgyalt, ismertette az RMDSZ programját, az egyéni és kollektív jogokért végzett tevékenységét. /Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának 1990. február 12-i közleménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

1990. június 29.

Dr. Entz Gézát nemrégiben nevezték ki politikai államtitkárnak, a határon túli magyarsággal foglalkozó hivatal vezetőjének. Egészen mostanáig művészettörténész édesapja nyomdokain haladt. A vele készült interjúban elmondta, hogy 1989 szeptemberében, a letűnt rezsim végóráiban létrehozták a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Kollégiumot, emellett Tabajdi Csaba vezetésével megalakult egy minisztertanácsi szervezet /titkárság/, ez utóbbiban dolgozott Entz Géza is. A titkárság és a kollégium hasznos volt, főként Tabajdi Csabának köszönhetően. Ebben a szervezetben összemosódtak az itteni és a kint élő kisebbségek ügyei, ezért most különvált ez a két terület, egy-egy államtitkár vezetésével. Pálos Miklós államtitkár a hazai kisebbségek referense, ő pedig a határon túli magyaroké. - Lényegi egyetértés van a parlamenti pártok között a kisebbségi kérdésben. A határon túli magyarság ügyét az elmúlt negyven évben a magyar kormányok bűnös módon negligálták. /Tóth Ádám: Interjú Entz Gézával. = Pesti Hírlap, jún. 29./

1990. július 23.

A határokon kívül élő magyar kisebbségek ügyeivel foglalkozó Entz Géza államtitkár nyilatkozott munkájáról, feladatairól. Entz Géza Kolozsvárt született 1949-ben. Apja /id. Entz Géza/ a Bolyai Tudományegyetem tanára volt, művészettörténész. Õ maga a Művészettörténeti Kutatócsoportban dolgozott. A múlt évben Tabajdi Csaba vezetésével megalakult a Minisztertanács mellett a nemzeti és etnikai titkárság, Entz Géza is bekapcsolódott ennek munkájába. Az anyanemzeti felelősség tevőleges hozzájárulást jelent a nemzet által elért értékek fennmaradásához és továbbörökítéséhez. A nemzetiség kérdést nem lehet egy ország belügyének tekinteni. Az Illyés Alapítvány a határon túli magyarság kulturális és tudományos tevékenységének támogatására jött létre. A kuratórium elnöke Csoóri Sándor. Az anyanemzet kötelessége a támogatás. Ezt nem tekintheti egyetlen állam sem beavatkozásnak. /Ágoston Vilmos: Beszélgetés Entz Géza államtitkárral. = Magyar Nemzet, júl. 23./

1996. december 17.

Lábody László, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnöke megerősítette, hogy felmentését kérte funkciójából. Az elnök nem kívánta indokolni lemondását. /Magyar Hírlap, dec. 17./ Lábody László hirtelen lemondásának okát hivatalos hírzárlat fedi. Az Új Magyarország több forrásból megtudta, Tabajdi Csabával, a HTMH-t felügyelő államtitkárral romlott meg Lábody viszonya. A konfliktus nem politikai természetű, hiszen Tabajdi és Lábody a nyolcvanas években együtt dolgoztak, előbb az MSZMP külügyi osztályán, utóbb pedig a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Titkárságán. Mindkettőjüket az MSZMP népi-nemzeti szárnyán tartották számon, a támadásokat időről időre a szabaddemokratáktól /SZDSZ/ kapják. Kettőjük között nézetazonosság volt az alapszerződés létrejöttében. /Új Magyarország, dec. 18./

1997. április 30.

Máj. 2-án Emil Constantinescu államfő fogadni fogja a magyar történelmi egyházak püspökeit. Dr. Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy a felekezeti iskolák működésének a biztosításával, az államosított javak visszaszolgáltatásával kapcsolatos gondokról kívánnak tárgyalni az államfővel. A református püspök az egyházi javak visszaszolgáltatását két menetben tartja megoldhatónak. Első menetben azokat a javakat kapnák vissza, amelyek nincsenek elfoglalva, illetve, amelyeket az államosítási törvénye kívül vettek el az egyháztól, különböző minisztertanácsi rendeletekkel. Kérni fogják az államelnöktől, hogy szorgalmazza: minél előbb tárgyaljanak a parlamentben az egyházak által kidolgozott vallásügyi törvénytervezetről. Dr. Szabó Árpád unitárius püspök a találkozóról úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha az elnök kifejezné az államvezetés részéről azt a szándékot, hogy az egyházi javak visszaadása szerves része a kormányprogramnak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ahhoz törvényes keretet biztosítsanak. Ezt egy mielőbbi kultusztörvény elfogadásával látják biztosítottnak. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./

1997. augusztus 23.

Néhány napja Nagysármáson felavatták Ion Antonescu szobrát, erről nem számolt be a rádió, a tévé, de a lapok sem írtak róla, kivéve a marosvásárhelyi sajtót. Antonescu marsall rehabilitálása már Ceausescu idején megkezdődött. Rontaná a szoboravatás hangulatát annak elmondása, hogy Antonescu Hitlerék előtt kiagyalta a "zsidókérdés végleges megoldásának módját". A kérdés szakavatott kutatója, Benjamin Lya történész által összeállított dokumentumkötet 624 oldalon tette hozzáférhetővé az 1940-1944 között a zsidókérdéssel foglalkozó minisztertanácsi ülések jegyzőkönyveit, határozatokat, jelentéseket és tanulmányokat. A marsallnak a harmadik szobrát állították fel és az elsőt Erdélyben, írta Tibori Szabó Zoltán. Maga Andrei gyulafehérvári ortodox érsek szentelte fel a szobrot, annak ellenére, hogy a román fasizmus áldozatainak száma a 270 ezer főt meghaladta. Antonescu 1941. szept. 6-án a minisztertanács ülésén kifejtette céljait: azért harcol, hogy "Besszarábiából és Bukovinából kitakarítsam a zsidókat és a szlávokat". /Tibori Szabó Zoltán: Antonescu szobrára. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./ Helyesbíteni kell a cikk állítását, mert Erdélyben már avattak Antonescu szobrot. Romániában az elsőt 1993. okt. 22-én állították fel, Sloboziában, a rendőrkapitányság udvarán, két nappal azután, hogy az amerikai kongresszus megszavazta Románia számára a legnagyobb kedvezményt. Erdélyben először Lugoson avattak Antonescu-szobrot, erről a Politica (Bukarest) 1994. febr. 5-i száma tudósított. A következőt 1994 júniusában Karánsebesen, a negyediket 1994. nov. 12-én Piatra Neamton avatták - katonai tiszteletadással. 1995 júniusában Lorin Fortuna, a Republikánus Párt elnöke bejelentette, hogy Temesváron is szobrot szeretne emeltetni Ion Antonescunak, írta Gazda Árpád. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), 1995. aug. 30./ Ismeretes, hogy Marosvásárhelyen is szobrot akartak emelni Antonescunak, de azt a magyar polgármester megakadályozta. Gheorghe Funar már 1993-ban akart Antonescu-szobrot akar állíttatni Kolozsváron, makettjét kiállították a városházán. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1994. jan. 6./

2000. július 7.

Az Európa Parlament e heti ülésén Romániát és Bulgáriát törölte a schengeni országok térségébe belépő vízumköteles országok listájáról. A vízumkötelezettség megszüntetéséről a döntőszót az Európai Unió Minisztertanácsa mondja ki. /Újabb fontos lépés a vízumkötelezettség eltörlésére. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 7./

2002. június 8.

Sógor Csaba szenátor beszámolt arról, hogy a szenátusban Gheorghe Buzatu, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora Antonescu mellett állt ki. Erre Sógor Csaba szenátor reagált. Beszédében Antonescutól idézett: "Személy szerint a teljes besszarábiai és bukovinai zsidó elem erőszakos migrációja mellett vagyok, át kell dobni őket a határon"; illetve "teljesen mindegy számomra, hogy a történelemben barbárnak könyvelnek-e el, vagy sem". S még azt is mondta: "Ha szükséges, gépfegyverrel lőjetek". A szenátor által idézett szövegrészek a minisztertanács 1941. július 8-i ülésén hangzottak el. A kormánypárt részéről Adrian Paunescu kapcsolódott be a vitába, védve Antonescut. Paunescu a hazai magyar sajtó ellen is kirohant: Elfogadhatatlannak tartom, hogy a szenátusban az RMDSZ vezetőinek feltett sorozatos kérdéseimre és felkéréseimre, miszerint határolódjanak el a magyar nyelvű sajtó gyalázatos túlkapásaitól, elzárkóznak a válaszadástól. E túlkapások megkérdőjeleznek mindent, ami maradandó a mi alkotmányunkban, alapjában véve a mi létformánkat. Követelem, hogy Frunda úr válaszoljon nekik egy újság hasábjain, öv alatti ütésekkel. Azon a tájékon, ahol – megkérném – többet ne támadjon, mert én még akarok gondot okozni a sajtónak azon gyermekek által, akiket ezután szándékszom csinálni...". Paunescu a szenátusban Frunda Györgyhöz intézte a következő szavakat: "Azt szeretném mondani az ügyvéd úrnak, nem lehetetlen, hogy megérje azt az átkot, hogy történelmi távlatban lábjegyzetben azt írják neve mögé: Jó és rossz ügyek ügyvédje Adrian Paunescu korából." /Sarány István: Napirenden Antonescu. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./

2002. november 20.

Nov. 18-án Kolozsváron dr. Benjámin Lya bukaresti történész mutatta be a Hasefer Kiadónál megjelent kötetét: Evreii din Romania in texte istoriografice. Antologie [A romániai zsidóság történelmi szövegekben. Antológia], Bukarest, 2002. A neves bukaresti történész olyan monumentális köteteket állított össze, mint például az 1940-1944 közötti romániai zsidóellenesség törvénytárát és az ugyanabban az időszakban a román minisztertanácsban a zsidókérdéssel kapcsolatban elhangzottak gyűjteményét, ezúttal 19 szerzőnek a munkáját tömörítette kötetbe. Az erdélyi zsidóság múltját vizsgáló két komoly tanulmány is bekerült a könyvbe. Az egyiket Eisler Mátyás, a 19-20. századforduló híres kolozsvári neológ rabbija, a másikat pedig Marton Ernő kolozsvári újságíró, publicista, főszerkesztő és politikus, az erdélyi cionista mozgalom egyik vezéregyénisége írta. Bekerült a kötetbe a bánsági zsidóság neves történészének, Singer Jakabnak az egyik tanulmánya is. /T. Sz. Z.: Forráskötet a hazai zsidóság múltjáról. Benjámin Lya könyvének bemutatója az Egyetemi Könyvtárba. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

2002. november 28.

Miután Vladimir Voronin, a Moldovai Köztársaság elnöke egy interjúban azzal vádolta meg Romániát, hogy a szakadár Transznisztria "legfőbb kereskedelmi partnerévé vált", nov. 27-én Mircea Geoana román külügyminiszter kifejtette, a prágai NATO-csúcs utáni helyzetben a Moldovai Köztársasággal való kapcsolatok javítása "kötelessége és küldetése" Romániának. Geoana hangsúlyozta, országa különös figyelemmel követi az EBESZ Minisztertanácsának portói ülését, amelyen a transznisztriai helyzet alakulását tárgyalják meg, és azt is, hogy teljesül-e a két államelnök, Ion Iliescu és Vladimir Voronin Bejrutban megkötött megállapodása. /Újabb nézeteltérés. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28/

2003. január 25.

Jan. 24-én tartotta első kongresszust tartott a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) Marosvásárhelyen. Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke szerint a az RMKDM a továbbiakban minden olyan sértő intézkedés ellen fel fog lépni, amely a demokrácia létét veszélyezteti. Bárányi Ferenc politikai alelnök rámutatott: "Az RMDSZ-szel felhőtlen a viszony. Elfogadjuk a Reform Tömörülést is, de tiltakozunk minden egységbontó kísérlete ellen." Darvas Kozma László csíkszeredai alelnök kifejtette, a kereszténydemokraták nem hisznek a liberális demokráciában. Pakó Benedek szászrégeni római katolikus kanonok a megmaradás és a gyarapodás lelki, szellemi, erkölcsi és anyagi feltételeiről beszélt. Kelemen Kálmán elnök azt javasolta, egy hónapon belül tartsák meg Budapesten az első magyar-román közös minisztertanácsot, ezt követően pedig Bukarestben is szervezzenek közös minisztertanácsot. Az ülésszakok váljanak rendszeressé a két fővárosban - hangsúlyozta Kelemen -, mindaddig, amíg "felépül Marosvásárhelyen a Kárpát-medencei kis Strasbourg, amely majd helyet ad a "Kárpát-medencétől a Fekete-tengerig" mikrorégiós államszövetség kormányzati tevékenységének lebonyolításához". /Antal Erika: "Felhőtlen viszony az RMDSZ-szel". = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

2003. október 11.

A romániai magyarság 1944. évi internálásának gyökerei 1943 nyaráig nyúlnak vissza. Sztálin ugyanis így fogalmazott a Nagy-Britannia kormányához írt levelében 1943. június 7-én: ,,A szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Magyarország Németországnak nyújtott (...), a felelősséget nemcsak a magyar kormánynak, de kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell." 1943. december 12-18-án a szovjet-csehszlovák szerződés, valamint a Németországgal és magyarokkal szembeni háború utáni álláspont kialakítása tárgyában Moszkvában Sztálinnal és Vjacseszlav Mihajlovics Molotov külügyi népbiztossal, a későbbi szovjet külügyminiszterrel tárgyalt Eduard Benes száműzetésben levő csehszlovák elnök. Molotov kijelentette: ,,A magyarokat meg kell büntetni." (...) A Benes kezdeményezésére létrejött tárgyalások végkövetkeztetéseit 1943. december 18-án jegyzőkönyvben rögzítették a Kremlben. Úgy vélték: ,,(...) Mindkét fél elismeri, hogy Magyarország nagy felelősséggel tartozik a háborúért (...)", miközben Romániára vonatkozóan azt rögzítették a dokumentumban, hogy ,,(...) a román népet, ellentétben a rendszerrel, amely őt a háborúba bevitte, nem terheli közvetlen felelősség a háborúért". Ugyanakkor 1943-ban Románia még két hadsereggel harcolt szovjet területen a Vörös Hadsereg ellen, viszont Magyarországnak csak megszálló hadosztályai voltak szovjet területen. Ugyanezt a magyarellenes álláspontot fogalmazta meg később, 1944 őszén Romániában a Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt is. Sajtójukban azt terjesztették, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. 1944. augusztus 23-án délután I. Mihály román király elrendelte Ion Antonescu marsallnak és minisztereinek a letartóztatását, 24-re virradó éjszaka pedig megalakult Constantin Sanatescu tábornok első kormánya. A belügyminisztérium augusztus 25-én elrendelte, hogy még aznap tartóztassák le a Német Nemzetiségi Csoport valamennyi vezetőjét, a szász és sváb lakosság ellenállásának megszervezőit, valamint a magyar kisebbség vezetőit; augusztus 27-én pedig a csendőrség főfelügyelősége újabb internálások végrehajtására adott utasítást. 1944. szeptember 12-én a szövetséges erők képviseletében a Szovjetunió, illetve Románia kormányai megkötötték a fegyverszüneti egyezményt. A fegyverszüneti egyezmény aláírását követő első intézkedés az volt, hogy szeptember 15-én a csendőrség főfelügyelősége elrendelte minden magyar és német alattvaló családjával együtt történő internálását a Tg. Jiu-i táborba; a parancs azonban a zsidókra nem vonatkozott. Az észak-erdélyi magyar állampolgárságú, magyar útlevéllel rendelkező magyarokat internálták, az azonos állampolgárságú státusban levő észak-erdélyi román nemzetiségűeket nem. Amikor 1944. november 6-án a lágerek létrehozásáról szóló minisztertanácsi határozat megszületett, például Tg. Jiuban már 4650 internáltat tartottak fogva, a Brassótól nem messze levő barcaföldvári 2-es számú fogolytábor, a hetek múlva haláltáborként elhíresült láger is javában üzemelt. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barcaszentpéteren és Földváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Kőröstárkányban, továbbá Zsombolyán, Tg. Jiuban, Slobozia Vechen, Ciurelen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Pitesti-en, Vulkánban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtetnek tovább internálóközpontokat úgy, hogy gyakorlatilag minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 36 láger. A Földváron fogva tartottak számáról eltérő adatok léteznek. Niculae Spiroiu volt honvédelmi miniszter közlése szerint a lágerben felületes volt a foglyok nyilvántartása. 1944 októbere és 1945 júliusa között 298 fogoly halt meg a táborban pusztító kiütéses tífuszjárvány idején. A földvári fogolylétszám ennél valószínűleg nagyobb volt, hiszen a lágerből szabadultak között van, aki 8000 fogolyról tesz említést, a korabeli sajtó pedig a földvári haláltáborban sínylődő ,,hatezer magyar hadifogoly és internált" szörnyű sorsát teszi szóvá. A Dolgozók Szava /Sepsiszentgyörgy/ című hetilap egy kiszabadult fogoly vallomásai alapján arról számol be, hogy Földváron 2500-3000 magyar, német, román, szerb és zsidó sínylődik ártatlanul. Elmondása szerint 15 éves gyermekektől aggokig, minden korosztályból vannak foglyok a lágerben. Az összeszedett és előbb a sepsiszentgyörgyi börtönbe zárt székelyek közül ,,sokan úgy szabadultak meg, hogy átállottak románnak. Szabad börzéje működött az átállásnak, s akadtak tényleg olyanok, akik ilyen áron megszabadultak az elhurcolástól. Nagy üzletet bonyolított le Stefanescu nyug.(almazott) járásbíró is, aki kaján örömmel számolgatta az utolsó napok egyikén a Balog-ház kapuja alatt az ilyen módon harácsolt százpengősök tömkelegét, ami mind a szerencsétlen elhurcoltak családtagjainak szája elől elvont pénzecskékből tevődött össze." A fogoly elmondása szerint, mielőtt a lágerbe bevitték, hat könyvbe is bevezették az érkezők adatait, az ő odaérkezésekor pedig a valamikori gyárépület, az iskola, valamint a földbe vájt nyolc lyukban akkor már 2500-3000 fogoly szorongott. Magyarország legtávolabbi vidékeiről állandóan érkeztek az újabb és újabb foglyok, emiatt a földvári tábor annyira túlzsúfolt lett, hogy az internáltak egy részét átvezényelték a szomszédos Lügetre. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kérnek segítséget a külvilágtól, a környékbeli falvak, elsősorban Hidvég lakossága segít rajtuk lehetőségeihez mérten. /Mindez a szerző most megjelent könyvéből: Székely golgota, Kaláka-könyvek, Sepsiszentgyörgy. /Benkő Levente: A tervszerű merénylet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 11./

lapozás: 1-13